2021. augusztus 30., hétfő

Kedvenc íróim hete: zárás

No, a tegnapi nappal le is tudtuk a blogszülinapi hetem, viszont teljesen még nem zártam le, hiszen a nyereményjátékhoz tartozott egy kérdéssor is, amire jópáran jelentkeztek is. A győztes értesítése email-ben úton van, viszont előtte még ki akartam elemezni két kérdesre adott válaszokat.


1. kérdés: A tematikus hetem írói közül kit bírsz a legjobban?

44,4 % - Sarah J. Maas
27,8 % - Böszörményi Gyula
16,7 % - Cassandra Clare
5,6 % - Leigh Bardugo
5,6 % pedig egyiket sem ismerte.
V. E. Schwab és Brandon Sanderson sajnos egy szavazatot sem kapott, pedig ők is megérdemlik a szeretetet.

2. kérdés: Ki a TE kedvenc íród?

A legtöbb választ ismét Sarah J. Maas kapta, de Cassandra Clare, Rick Riordan és Neil Gaiman is gyakrabban feltűnt. Magyarok közül Böszörményin kívül Leiner Laura, Szabó Magda, Rejtő Jenő és Örkény neve bukkant fel többször. Okoknak gyakran a humor és az izgalom volt megadva, illetve az egyediség és a stílus.

Köszönöm még egyszer azoknak, akik részt vettek a játékon, öröm volt a válaszaitokat olvasnom, és jó pár esetben kedvet is adtak egy-egy író közelebbi megvizsgálásához, tehát a céljukat tökéletesen beteljesítették. A győztesnek pedig gratulálok, jön az email-ed a kapcsolatfelvételről.

Hamarosan újra jelentkezem, immár a normális kerékvágásban, visszatérve a kb heti egy bejegyzéshez. A következő viszont-olvasásig:

Love,
Kalamaj


2021. augusztus 29., vasárnap

Kedvenc íróim hete 7. nap: Sarah J. Maas

Elérkezett a végéhez ez a tematikus hetem is, ez itt már az utolsó bejegyzés. Ha pedig finálé, akkor már így a végére kiválasztottam az abszolút kedvencem, akitől a legtöbb kiadásban van meg minden könyve és akit folyton felemlegetek a blogon is.

Sarah J. Maas volt az, aki megszerettette velem a fantasy-t, főleg az ifjúsági fantasy-t. Már vagy egy évtizede, mikor épp a könyvesboltban böngésztem, a kezembe akadt az Üvegtrón eső része, és beraktam a kosaramba, mert annyit hallottam már róla. Szinte belélegeztem azt a könyvet, két nap múlva már újra a boltban voltam, mert kellett a folytatása.


Viszont akkoriban még csak a harmadik kötetig jelent meg magyarul, én meg nem bírtam kivárni a negyediket, így az volt az egyik első könyv, aminek angolul futottam neki. (Az abszolút legelső a Percy Jackson volt amúgy.) Így pedig még jobban tetszett, így az összes többi részt már angolul olvastam elsőre is.

A mai napig rendszeresen újra is olvasom Maas könyveit, minden évben legalább egyszer újra kézbe veszem őket, szép kis listát vezetve róluk. Már-már régi kedves ismerőseimként csücsülnek a polcomon, igazi komfort-könyvekké nőtték ki magukat.

2021. augusztus 28., szombat

Kedvenc íróim hete 6. nap - V. E. Schwab

Végéhez közelít a blogszülinapi tematikus hetem, már az utolsó előtti naphoz érkeztünk. Mára pedig egy olyan írót választottam, aki még nem olyan rég áll a kedvenceim listáján. Ugyan V. E. Schwab több könyve is ült már a polcomon évek óta, valahogy sosem sikerült el is jutnom odáig, hogy elolvassam őket. Pedig még követem is Instagramon már rég, és nagyon szimpatikus emberként is, nagyon nyílt és felettébb cuki.


Maga az Addie LaRue láthatatlan élete is már majdnem egy éve megjelent, mégsem került az étlapomra. Tartok kicsit az agyonhájpolt könyvektől, égettem már meg magam néhánnyal, így az Addie-vel is vártam. Aztán egyszer mégis a kezembe akadt a könyvesboltban, és hazajött velem. Ez a könyv levett a lábamról, így azonnal kellett még valami az írónőtől. Még jó, hogy volt már pár kötete a polcomon.

2021. augusztus 27., péntek

Kedvenc íróim hete 5. nap: Brandon Sanderson

Nem szándékos ugyan, de a legtöbb könyv, ami nagyon bejön, női írók által íródott, épp csak van egy-kettő, ami férfi tollából származik. Azok meg általában masszív high fanatsy-k, semennyi, vagy max minimális romantikus szállal. (Nem tudom, ti láttatok-e már "férfiak próbálnak meg nőket írni" meme-gyűjteményeket, siralmas, mennyire nincsenek egyesek képben a legalapabb biólógiával sem.)

A mára kiválasztott íróm, Brandon Sanderson is fantasy író, de olyan, aki szerencsére nem a mellkasi méretek leírását használja a női szereplők össz-vissz karakterbemutatásának. Cserébe viszont olyan egyedi mágiarendszereket tud megalkotni, amik kiemelik a könyveit az átlag fantasy-k sorából.


A legelső akalom, hogy összeakadtam egy könyvével, pár éve egy Könyvhéten volt. Kissebbik öcsémmel nagyban bújtuk a standokat, míg anyám dedikált, így nekem kellett rá vigyáznom. Mivel nagyon lelkes volt (és akkor még nem volt két méteres, jesszus, de megnőtt azóta), megegyeztünk, hogy választhat egy könyvet, amit megveszek neki.

Ő meg besorolt a komoly high fantasy-k közé (amivel akkoriban még magam sem merészkedtem annyira, nemhogy egy tizen-kevés éves gyereknek gondoltam volna), és kipécézte magának az Elantris jubileumi díszkiadását.

2021. augusztus 26., csütörtök

Kedvenc íróim hete 4. nap: Cassandra Clare

Már el is jutottunk a blogszülinapi hét félidejéhez, és a harmadik íróhoz, akit mindenképpen meg kell említenem ebben a tematikában. Ugyan Cassandra Clare eddig csak az Árnyvadász történetekkel ismert, abból annyi van, olyan sok különféle al-sorozatban, hogy szinte lehet azokat a saját entitásaikként is kezelni. Az biztos, hogy mindenki meg tudja benne találni a neki tetsző műfajt, és jó sok olvasnivalója akad, ha úgy dönt, hogy belefog ebbe a polcroskasztó világba.


Ha már világ, az mindenképpen fantasztikusan van kigondolva, még ha az első pár könyv eredetileg még nem is kapott el annyira, mikor először nekifogtam. Legelőször immár majdnem egy évtizede hallottam A végzet ereklyéiről, mikor épp egy sulis kiránduláson London felé az előttem ülő két lány az egész, 36 órás buszutat arról áradozták végig. Akkoriban elraktároztam az infót a fejembe, de még nem érdekelt annyira, hogy bele is kezdjek. 

Aztán nem sokkal később megjelent belőle a film (amit a mai napig szeretek, bár sokan savazzák), annak a megnézése után viszont úgy voltam vele, hogy ezt meg kell szereznem könyvben is. Végig is mentem az első három részen, de a negyedik előtt megálltam, mert úgy festett, hogy az a sztori ott lezárul, be akartam iktatni egy kis szünetet köztük. És aztán évekig nem is került sor a folytatásra. Párszor megpróbáltam újrakezdeni, de sosem fogott meg annyira, így váratott csak magára.

Aztán tavaly áprilisban, a karanténkodások elején valahogy megint a kezembe akadt, és végig is szaladtam mind a hat könyvön úgy két hét alatt. Aztán jött a Pokoli szerkezetek is, és onnantól jött meg az igazi szerelem, onnan történelem már.