2018. január 31., szerda

Januári bevásárlótáska

Nos, épp hogy csak újra lett időm blogolni, már le is zárom ezt a hónapot. Ugyan lévén az egyetem lefoglalta az időm legnagyobb részét, azért hébe-hóba így is sikerült becsempésznem egy kis olvasást.

Ebben a hónapban csak egy könyvet sikerüt vennem:

Leigh Bardugo - Six of Crows

Tudom, tudom, ez nem sok, de mégiscsak több a semminél.
Elolvasni ugyan egyhamar még nem fogom, az olvasatlan könyveim listáját fogja gazdagítani. Legelőször szeretném végigolvasni a Grisha trilógiát is, ha jól tudom, ez valamennyire kapcsolódik hozzá. De olyan sok jót hallottam már róla, hogy semmiképp sem akarom kihagyni.

Olvasott könyvek januárban:

Ebből sem volt sok, és az is inkább csak ismétlés volt.
Ugyebár decemberben megjelent végre magyarul is Maas Empire of Storms-ja, így fogtam magam, és végigolastam a sorozat előző részeit is, ezúttal angolul. Nem tudom, hogy volt erre időm, de esténként, mikor már nem bírtam tanulni, néhány fejezetet bepréseltem, és valahogy elfogytak a könyvek. Most épp az Eos közepén járok (már az újraolvasásban), és tervezem, hogy amint a magyarul még meg nem jelent Tower of Dawn-nal is végeztem, csinálok egy Queen Maas dícsérete VOL2. extravaganzát. De az EoS-ról mindenképpen akarok beszélni, mert ez a könyv... ez kifacsart engem.

A sorozatokat hanyagolnom kellett ebben a hónapban, viszont a filmek terén kicsit haladtam. Miközben a projektemhez építettem a makettet, a háttérben időtöltésként lefuttattam a Harry Potter filmeket. Amilyen nagy volt az építenivaló, végig is értem az egész sorozaton. 
Az újdonságok közül is sikerült kipipálnom néhányat, közülük a (feledhető) Bright-ot és a (szintén nem túl mélyen szántó) Jumanji - Vár a dzsungel

Amelyik filmre februárban várok:
Black Panther
(Amire nem várok: A szabadság ötven árnyalata. Én kategorikusan elhatárolódom ettől a szeméttengertől, még azért sem nézem meg, hogy kritikát tudjak mondani róla. )

Ugyan a januárom nem volt túl termékeny, de a februárom már ígéretesebbnek néz ki. Leginkább azért, mert végre több időm lesz olvasni. Igyekszem befejezni a Maas-maratonom, aztán pedig csökkenteni a várólistám.
Addigis jó olvasást mindenkinek februárban.

Love, Kalamaj

2018. január 30., kedd

Visszatérő kritika - The Illuminae Files 1-2

Hű, de régen nem tudtam írni. De sajnos a félév vége az a félév vége, és a leadandók meg vizsgák azért mégiscsak elsőbbséget élveznek. Olvasni sem volt sok időm, nem hogy blogolni.
De most újra itt vagyok, és ezen a héten rögtön három bejegyzés is tervbe van véve.

Elsőnek érkezzen ma egy könyvkritika, ami igazából rögtön kettő.
Ugyanis még novemberben olvastam az Illuminae sorozat első két már megjelent részét. Megjelent, csak nem Magyarországon. Így angolul bújtam végig, és a két könyvvel együtt alig három nap alatt végeztem is. 
Egyébként a sorozatot részben az az Amy Kaufman jegyzi, mint a már nálunk is kapható These Broken Stars-ot is, ami szintén nagy kedvenceim egyike, így most sem számítottam kevesebbre.

És nem kellett csalódnom.


(Az most leszögezném, hogy a kritikám nagy részében az első könyvről beszélek, kivéve, ahol külön kiemelem, hogy nem.)

Még soha nem láttam ilyen könyvet. Ugyan maga a történet nem valami nagy újdonság, egy űrös, YA túlélősdi, egy szerelmespárral meg egy rosszul működő mesterséges inteligenciával, láttunk már ilyet egypárat, de nem is ez az érdekes benne. Hanem az, hogyan van megírva. Vagy inkább megszerkesztve. Az ugyanis zseniális.
Talán az irodalomórákról megmaradt valakinek a képvers fogalma, mikor egy vers felveszi a mondandójának alakját. Ha valakinek nem ugrana be, itt egy kis emlékeztető:
Nálunk valamikor tizedik felé volt anyag, és nem értettem, mégis mi ez, meg mire jó, azon túl, hogy idiótán néz ki.
Na most megértettem.
Az Illuminae nem képvers, hanem egy teljes regény annak a mintájára.
Mikor először levettem a könyvet a boltban a polcról és belelapoztam, csak pislogtam, hogy ez meg hogy néz ki, de nagyon gyorsan fel is keltette az érdeklődésem, és haza is vittem. És a tizedik oldal után (ennyi kell kb, hogy megszokd a formátumot) már csak isteníteni tudtam.

A legnagyobb különbség egy szokványos regényhez képest, hogy magukat az egyes történéseket sokkal nagyobb intenzitással tudod átélni. Konkrétan olyan, mintha egy filmben lennél. Például az űrcsatánál, ahol kisebb hajók repkednek össze-vissza egymás körül, ugyanolyan szósaláta van csak az oldalon. Ha jobban belegondolok, nincs is nagyon benne hagyományos leírás, az eseményeket visszatekintő interjúkból, egymással lefolytatott beszélgetések felvételéből, biztonsági kamerák képeiből, és az AI (mesteséges inteligencia) belső lamentálásából ismerjük meg.
De hogy jobban érzékeltetni tudjam, mire gondolok, íme pár kép a belső oldalakról:

Ez egy normálisabb oldal, de itt is látszik, hogy főleg párbeszéd,
leírások nélkül.
Vagy ha leírás kell, akkor azok titkosított, katonai
fájlok formájában jelennek meg.
Így néznek ki az AI belső gondolatai.
A könyv nem fél teljesen fekete oldalakat is használni.
Például egy képvers-ebb oldalpár. Ez itt a repülő
rakéták mozgását jelképezi az űrben.
Ez itt a már említett csata, vagyis ami az intercomokon
kersztül hallható.
Vannak olyanok is, ahol a betűknek nincs sok értelme,
de kiadnak egy képet, mint itt. Ismerős?
Vagy épp egyetlen mondat dominálja az egész oldalt,
hogy még jobban emelje a drámaiságát.
Maga a történet nem olyan nagy cucc, de magában is megállja a helyét. Kivéve a végét. Mert az egyenesen kiragyog belőle. Olyan kemény húzást bevállalt a két író, hogy csak bólogatni tudtam elismerésemben.
Összeségében nem semmi egy könyv, egy egészen zseniális kivitelezésben. A kedvenc szereplőm talán maga az AI, mivel a monológjai olyan valósra vannak megírva. Meg mert talán több karaktere van, mint a (szintén nem felejtésre méltó) főhősnőnknek.

A második rész is hasonló felépítésű, bár itt már több a leírásszerű rész, a biztonsági kamerák felvételeinek narrálásának álcázva. A történet nem olyan megrengető, mint az elődjénél, de ez is rendben van. Sőt, talán a két főszereplőt (egy új páros) talán jobban is bírtam, mindenesetre több jellemük volt. Talán mert most nem vitte el az AI a figyelmet. Mindenesetre itt is megvolt a szájtátós fordulat a végén, és a kellő feszültség.
Nem akarok nagyon részletekbe menni egyik könyv esetében se, hogy ne spoilerezzem ki azoknak, akik tervezik olvasni, csak megvárják, míg esetleg megjelenik magyarul is. Bár sok sikert annak, akinek át kell ültetnie magyarra úgy, hogy megmaradjon ez a remek forma.

A harmadik rész idén március közepén jelenik meg, ismét egy újabb párost hozva be a már meglévő kettő (és fél, ha az AI-t is számoljuk) mellé. Én mindenesetre már elő is jegyeztem, és tűkön ülve várom.
Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szeretne valami egészen rendhagyót olvasni.

Holnap újra jelentkezem, lezárom ezt a (nem túl effektív) hónapot. De hiába nem volt olyan sok időm olvasni, azért a januárom sem volt teljesen tétlen.

Love, Kalamaj

2017. december 23., szombat

Karácsonyi bevásárlótáska

Aki jól ismer engem, az tudja, hogy belőlem decemberben teljes és totális mértékben kibukik az ünnepi hangulat. Egyszerűen imádom a karácsonyt, és nagyon be tudok zsongani. Lelkesen kutatom végig az összes elérhető vásárt (amiből Bécsben azért van néhány), és még a kolit is feldíszítem, a szomszédaim nagy fejfogására.

Mindemellett megvannak azok a hagyományok, amit minden évben végre kell hajtanom, hogy teljes legyen az ünnep. Íme néhány ötlet és ajánló, ami nélkül nekem nem karácsony a karácsony:
(Vigyázat, esetleges Spoilereket is tartalmazhat a következő lista, mindenki a saját felelősségére olvasson tovább!)


A kedvenc karácsonyi film:
Reszkessetek betörők
Jó, jó, csak vicceltem. Egy pillanatig sem gondoltam ám komolyan.

A tényleges karácsonyi film: Star Wars

Családi tradíció nálunk, hogy az ünnepek előtt/alatt megnézzük a moziban a legújabb részt, és ez idén sem volt másképp. Két napja láttuk Az utolsó jediket, és én egy kicsit sem csalódtam benne. Ugyan kapott a fanoktól sok negatívat, mert olyan más volt, mint a többi, de én ezt pont pozitívumként látom. Hiszen egy új filmet vártunk, valami frisset, nem pedig a Birodalom visszavág remake-jét. Magában a filmben is elhangzik hogy tovább kell lépni a régin, és ezt az egész alkotás követi. Az egyetlen, ami kevésbé tetszett, az Kylo Ren volt, a vége felé legszívesebben lefejeltem volna már, hogy abbahagyja a hisztizést.
Szóval úgy 85%-ban elégedett voltam a filmmel. Tervezem, hogy az ünnepek között egy hosszabb, spoileres kritikát is írok róla, így most itt ennyiben is hagyom.

A további top 3 karácsonyi filmem:

1. Holdhercegnő
2. Frozen (ne kövezzetek meg érte)
3. Bosszúálllók (bár annak mikor nincs szezonja?)

Idén karácsonyra ezekkel a könyvekkel lep(t)em meg magam:

Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury (Köd és harag udvara)
Sarah J. Maas: Empire of Storms (Viharok birodalma)
Mert lássuk be, Maas könyveiből sosem lehet elég.
Böszörményi Gyula: Nász és téboly
Cassandra Clare: Lord of Shadows (Árnyak ura)

Ez a párezer oldal talán ki is fog tartani egy darabig. Úgy két hétig... De ilyen szuperségeken egyszerűen átrepül az ember. AZ EoS-ba már bele is kezdtem, és előre készítem a lekemet arra, hogy Maas megint kifacsarja.


A fa:
Nálunk kicsit rendhagyó a fadíszítés, ugyanis nem a sima gömbök és társai ékeskednek nálunk, hanem anyukám csinál minden évben egyedi díszeket, minden évben már tematika szerint. Idén nálunk az északi mitológia lesz a téma, de a díszeket egyenlőre még nem tudo megmutatni, mert szigorúan titkosak.
A képeken épp a tavalyi látható, akkor a porondon anyu éppen megjelent gyerekkönyve, a Csigamász volt, így a fán a belőle származó illusztrációk és egyéb, természethez köthető dolgok voltak, például cukor giliszták, fonalmadarak és hungarocel katicák.
Egyébként részletes leírások anyu blogján, a Kökénykunyhón vannak, ha valakinek felkeltette az érdeklődését.

A zene:

Nem csak nekem megy valószínűleg agyamra már a Last Christmas és az All I Want for Christmas, ugye? Ezt elkerülendő össze szoktam állítani magamnak saját karácsonyi playlist-et kevésbé ismert és főleg instumental számokból. Tavaly még a Pentatonix is rajta volt, de időközben mások is megtalálták őket alternativaként, így ők is elterjedtek, és már ők is mindenhonnan folynak.
Idei újdonság Lindsey Stirling, egy nagy kedvencem karácsonyi albuma, ami nagyon megtetszett. Korábban már írtam is róla itt.
Azoknak pedig, akik szeretik a trailerzenék felemelő hangulatát, íme a fantasztikus Two Steps From Hell hét perces összeállítása a klasszikus karácsonyi dalok felturbózásából:


Ezzel zárom is a bejegyzésem, és remélem, hogy kicsit át tudtam rátok is ragasztani a nagy karácsonyi kedvem. Nemsokára újra jelentkezem, amint túléltem az ünnepek forgatagát.
Addigis kellemes karácsonyt és sok jó új könyvet mindenkinek.

Love, Kalamaj

2017. december 14., csütörtök

Még egy görög mitológiás Love Story - J. L. Armentrout: The Return

Időről időre rám jön az Armentrout-hullám, és akkor muszáj valamit olvasnom tőle. Alapvetően nagyon szeretem az írónő könyveit, a Luxen-sorozat volt az, ami visszavitt a nagyüzemi olvasásra egy hosszabb szünet után. Már vagy nyolcszor újraolvastam az egész sorozatot.
Most viszont valami újra vágytam tőle, így a Titan saga első részét, a The Return-t szereztem be.
(Tudom, tudom, magyarul épp most jelent meg egy másik könyve, de valahogy ez jobban megfogott az alaphelyzete, meg amúgy is imádok angolul olvasni.) Egyébként ez is hamarosan érkezik magyarul, legalábbis a KMK webshopjában már fenn van előkészületben. Igyekszem ezt a kritikát ennek hűen spoilermentesen tartani, de mindenki saját felelősségére olvasson tovább.

Nagyon elégedetlen
vagyok a borítókkal.
Ez a brit asszem, ez
talán a legtűrhetőbb. De
az eredeti amcsi verzió
egy tömegkönyves,
félmeztelen pasi,  ami
semmit nem utal
magára a történetre.
(Remélem egy újat kap
a magyar kiadás.)
A fülszöveg:

A VÉN MOIRÁK HALÁLRA RÖHÖGIK MAGUKAT…
Egy éve már, hogy Széth alkut kötött az istenekkel, és nekik adta az életét. Eddig minden tőlük kapott munka erőszakos volt és véres – amivel neki nem is volt semmi gondja. Apollón azonban most valami egészen más feladattal bízza meg. Testőrt kell játszania, és a szabály: mindent a szemnek, semmit a kéznek. Csakhogy olyasvalaki számára, akinek egész életében gondjai voltak a szabályokkal, ezt nem is olyan könnyű betartani.
Josie el sem tudja képzelni, mit akarhat tőle ez az őrült, de nagyon szexi pasi. De nem sok jót ígér, hogy az otthonától távoli, épp csak elkezdett új életét Széth megérkezése a feje tetejére állítja, és egyenesen beledobja őt egy olümposzi méretű turmixgépbe. Josie-nak vagy teljesen elment az esze, vagy tényleg egy egyenesen a görög mitológiából megelevenedett szörnyeteg tör az életére.
Persze könnyen lehet, hogy mindennél nagyobb veszélyeket rejt majd az aranysárga szemű, titokzatos Széthtel való izzóan szenvedélyes kapcsolata.
MERT A TÖRTÉNELEM, ÚGY TŰNIK, MEGINT MEGISMÉTLI ÖNMAGÁT…


(Előre szólok, én nem vagyok hajlandó Seth-et a magyar fordításnak megfelelően Széth-nek leírni, mert az engem egy székre emlékeztet.)


Kicsit hadilábon álltam ezzel a könyvvel. Nem volt ugyan rossz, azt hozta, amit ígért, de semmi többet. Az Aremtrout-formula itt is működésbe lépett. A magát jellegtelennek látó (és a valóságban tényleg jellegtelen) lány belebotlik a túl-szexi-hogy-valóságos-legyen szépfiúba a rejtélyes rejtélyekkel, és persze azonnal instant szikra köztük, aminek persze a könyv nagyjábóli végéig ellenállnak, aztán jól kiélik a nagy csata előtt.
Láttuk már ezt (igen, rátok nézek, Katy és Daemon), és működött is, akkor is, most is.
Mert persze, hogy ez az isteni srác hirtelen a leggyönyörűbb nőnemű előlénynek lát, és nem is akar már mást. Hogyne. (Mert ennek a pasinak az érdeklődése kell ám ahhoz, hogy meglásd a saját értékeidet, esetleg szépnek tartsd magad, ugye? Tényleg?)

Seth
Amiért inkább ebbe kezdtem bele, nem a White Hot Kiss-be (eltekintve a második nevetséges címétől), az a görög mitológia belekeverése volt. Alapvetően én rajongok az antik kultúráért (ez egy leendő építésznek azért kicsit szériatartozék is), és nem egy hasonló tematikájú könyv is megfordult a kezemben, például a Percy Jackson sorozatot annyira szerettem, hogy még az öcsémet is rávettem, hogy belekezdjen. Kicsit féltem tőle, mennyire veszi komolyan az írónő, és ezzel megint olyan is-is helyzetben vagyok. Amennyi benne volt, az nem volt rossz, de ugyanannyi erővel lehettek volna vámpírok is, nem lett volna nagy a különbség. Érezhetően nem ez volt a fő témája, csak egy mellékes háttérvilág.

Egyértelműen a két főszereplő közötti romantikára koncentrált, ha összeszámolnám a jeleneteket, ami csak erről szólt, kitenné a könyv vagy kétharmadát. És igen, ez a történet rovására ment.

Valahogy én végig
Taylor Swift arcával
képzeltem el.
És mienek ezek a szereplők? Leginkább egysíkúak, pont olyanok, mint a hasonló könyvekben lenni szoktak. Seth a szó szerint hatalmas, komor, nehezen megközelíthető rosszfiú, aki legbelül persze puha, mint a vaj, sötét titkokkal, és persze azonnal megragad a szeme a lányon. Az adott lány, Josie pedig egy az egyben Katy-másolat a Luxen-ből. Jellegtelennek tartja magát, egy kis senki, aki valahogy minden képzetlensége ellenére végül a legerősebb, legvilágmentőbb lény lesz ezen a bolygón. Kellőképpen ártatlan, úgy van megalkotva, hogy minél többen bele tudják élni magukat. Egy szóval felejtős.
A mellékszereplők meg olyan keveset szerepelnek, hogy nem is nagyon van karakterük, csak a sablonos legjobb barát, haver, ilyesmi. Josie elméletileg legjobb barátnője például egy fúria. Jep. És mennyire van ez kiaknázva? Semennyire. Az első pár fejezet után eltűnik, és vissza sem tér a könyv végéig. Még a főgonosztól sem féltem, mert evidens volt, hogy úgyis győzni fog a szerelem hihetetlen ereje, satöbbi.

A legérdekesebb dolog esküszöm a múltban megtörténtek voltak, Seth régi ismerőseivel. Ennek a kiderülését pedig az egész könyvön keresztül húzza. Szívesebben olvastam volna inkább az ő történetüket.

Röviden ennyi lenne, nem akarok mélyebben belemenni, mert akkor már ki kéne dobálnom nem egy spoilert. Összefoglalva ez egy olyan semmilyen se tömegregény. Nem rossz, két nagyobb felkavaró képességgel rendelkező könyv közé pont be lehet csúsztatni mint egy kis kikapcsolódás, de sokat ne várjon tőle az ember. Gondolom a folytatásokban azért tovább bonyolódik, de nem vagyok biztos benne, hogy arra én befizetek. Egyenlőre Seth és Josie története nem keltette fel nagyon az érdeklődésem. Nem bántam meg, hogy elolvastam, a maga nemében egy oké könyv, csak én szeretem a kicsit jobban elgondolkodtató műveket.

Hamarosan újra jelentkezem, de még nem tudom, mit hozok legközelebb, több cikk is készülőben van. Addig is kellemes ádventi napokat mindenkinek.

Love, Kalamaj

2017. december 9., szombat

Posztapokaliptika és királyok - Vörös királynő értékelés

Ismét egy olyan könyvet sikerült beszereznem, amivel már egy ideje szemeztem, de valahogy mindig akadt valami más, ami előrangot kapott a vásárláskor. Most viszont ez ugrott a szemembe a könyvesboltban, és azt a mindenit, miről maradtam le eddig.
Alapvetően is mostanában hatalmas fantasy-hullámon lovagolok, így evidens volt, hogy a Vörös királynő is előbb-utóbb sorra fog kerülni. De arra számítottam, hogy ez is egy lesz a megannyi YA-szerű, női olvasó-centrikus könyveknek. Ezzel szemben ez a könyv sokkal, de sokkal több volt ennél. Olyan világot tárt elénk, ami jóval több volt egy mostanában divatos tömegfantasy-nél, azzal az ügyes csavarral, hogy az egészet belevágta egy posztapokaliptikus korba, ahol az elektromosság és a technika jelen vannak, ezzel egy igencsak érdekes alapkonhelyzetet adva a történetnek. (Ami ugyan nem egy olyan óóóóriási újdonság, de rendesen megállja a helyét.

A fülszöveg:
AZ ISKOLÁBAN TANULTUNK AZ ELŐTTÜNK LÉTEZETT VILÁGRÓL, az angyalokról és istenekről, akik az égben laktak, és szelíd szeretettel uralkodtak a Földön.
Egyesek szerint ezek csak mesék, de én nem hiszem.

Még mindig uralkodnak fölöttünk az istenek.
Lejöttek a csillagok közül.
ÉS MÁR NEM SZELÍDEK.

A közrendű, nyomorgó Vörösök az Ezüstök uralma alatt élnek, akik isteni hatalommal bíró harcosok.
Mare Barrow, a tizenhét éves falusi Vörös lány számára úgy tűnik, soha semmi nem fog megváltozni.
Mare az Ezüstök palotájába kerül, hogy azok között dolgozzon, akiket legjobban gyűlöl. Hamar felfedezi azonban, hogy vörös vére ellenére ő is halálos hatalommal bír, amely az Ezüstök uralmának végét jelentheti.

A hatalom játszmája azonban veszedelmes, és ki tudná megmondani, hogy ebben a vér által kettéosztott világban ki kerül ki győzedelmesen?

Vigyázat, innentől a posztom spoileres lehet azoknak, akik még nem olvasták!

Szóval itt van ez a remek világ, ami amellett, hogy egy jövő-múlt keverék, még uralkodik is benne az elnyomók (Ezüstök) és elnyomottak (Vörösök) ellentéte, és mindennek a közepén Mare Barrow, aki egyszerre kicsit mindkettő.
Az egyik kedvenc pozitívumom ebben a könyben, hogy a legtöbb szereplőnek tényleg valóságszaga van. A problémáik átérezhetőek, még valamennyire a főgonosszal is együtt lehet érezni. Nagyon sok YA-fantasy inkább csak csöpög a nyáltól, meg romanticizálja azt az amúgy nagyon nehéz, és még annál is piszkosabb kort, a szereplők pedig leegyszerűsített archetípusok, mint a tökéletesen előkelő hercegnő, a herceg, aki végül mindent feláldoz a lányért érzett, olthatatlan szerelméért, a gonosz királynő, satöbbi, satöbbi... Na itt nem ez a helyzet, szerencsére. A szereplők

összetettek, nem nyáladzanak, és tényleg komoly döntéseket kell meghozniuk, amikre nem feltétlenül a könyves evidencia a válaszuk.

Mare sem csak egy kemény csaj, vagy egy pátyolgatásra szoruló kislány, hanem valahol a kettő között, és pont ez teszi emberivé. Át tudtam érezni a fájdalmait és a boldogságait, és nem volt túl tökéletesen elrugaszkodva a földtől. Ezek miatt az emberi reakciók miatt kedveltem meg, valószínűleg a helyében én is hasonlóan viselkedtem volna.

A két heceg közül ugye a tiszta volt, hogy végül Cal lesz az igazi (-szerű), hiszen egész végig több volt köztük a kémia. Cal-ben pedig pont azt szerettem, hogy közel sem volt tökéletes, és ez folyamatosan fel is lett hozva. Nem az a tömegherceg, aki azonnal a felkelés élére áll, mert a lány megrebegtette a szempilláit. Egész végig, a legutolsókig hű maradt a neveltetéséhez, mégis pont emiatt bukott a végén a legnagyobbat. Szerencsétlen kölyök, nem akart ő rosszat, miért bántja őt mindenki? Látványos az egész könyvön keresztül, hogy neki még nem ez a végső állomása, a karaktere még jó nagy fejlődés előtt áll.

A féltestvére, Maven pedig az, akit annak ellenére is imádok, hogy ő kerül ki a végén főgonosznak. És ezzel most lelövöm a könyv végét. Mert a kis édes olyan jól tudta leplezni a valódi terveit, hogy mindenkit átvert. Ő a klasszikusabb, aranyos hercegnek tűnik, akivel a lánynak pont ugyanolyan aranyos a kapcsolata. Még ha Mare és Maven elsősorban inkább csak barátoknak tűntek nekem.
Összeségében sem volt a könyv csöpögősre teletömve romatikával, egy-két apró jelenetnél több nem volt benne, és ez ügyesen kiélezte a figyelmet a tényleges konfliktusra.
Végig át tudtam érezni, mennyire elhanyagoltan érzi magát a bátyja árnyékában, és hiába próbálkozik, nem tudja észrevetetni magát, ezért végül a gonoszság marad az egyetlen eszköze. És ettől lett ő is emberi. (Nekem elsőre Loki jutott eszembe az első Thor filmből, aki szintén egy testvér árnyékában sínylődött.)
Jó, kicsit számítottam arra, hogy Maven végül a sötét oldalon köt ki, de akkor is jó volt a végső csavar. Az biztos, hogy várni fogom a második részt, és Maven miatt is. Hiszen nem az a tipikus, 150%-ban őrült főgonosz, többször is kibukkant, hogy megvan még valamennyi az emberségéből. Szinte már jobban érdekel, mi lesz vele, mint Cal-lel, aki elméletileg a jófiú lenne.

A mellékszereplőkbe ugyan nincs olyan óriási munka beledolgozva, de ők annyira elenyésző időt szerepelnek, hogy többre nincs is igazán esély. Remélem a folytatásban ők is kapnak esélyt jellemfejlődni.

Ha stilisztikailag veszem elő a könyvet, szintén meg kell dícsérnem. A jelenetek úgy kapcsolódnak egymáshoz, hogy nem törik meg a dinamika. Az egész olyan, mintha egy filmet néznék, hasonlóan alakítja a történéseket, hogy fenntartsa az olvasóban a kíváncsiságot a legvégéig.
Mivel én az előreutalások nagy híve vagyok, itt is vadásztam rájuk, és akad jópár, aminél úgy vélem (vagy inkább remélem), hogy a folytatásokban talán megértjük a jelentősségét.

Mindenestre biztosan el fogom olvasni a további két könyvet. Összesítve ez egy nagyszerű könyv, összetett, elgondolkodtató világgal, érthető alapkonfliktussal, emberi karakterekkel, és remek történetvezetési metódussal. Még ha maga a sztori nem is olyan hűde nagy dobás, akkor sincs vele semmi baj. Hiszen ez csak az első rész volt, bőven van itt még hova menni.
Bárkinek szívesen ajánlom, aki szereti a középkori fantasy-ket és a posztapokaliptikus történeteket is, mert ez mindkettőt ötvözi. Talán kicsit a Cinder-hez tudnám hasonlítani jellegben, de persze a két sztori amúgy nagyon más, csak az alapvilágban vannak hasonlóságok.

Ennyi lenne a rövid értékelésem a Vörös királynőről. Hamarosan újra jelentkezem, most már tényleg megírom Jennifer L. Armentrout The Return könyvéhez a kritikámat, csak most közbecsúszott ez, és mindenképp akartam róla beszélni.Addigis kellemes decembert mindenkinek.

Love, Kalamaj

2017. december 1., péntek

Az Infinity War trailer margójára

Doppergést kérek...


Két napja végre megérkezett a várva várt Avengers - Infinity War trailere. 
És azonnal rekordokat döntögetett. Én még benne voltam az első egymillióban, akik megnézték, de azóta még 229 millió másik ember repült rá. Bizony. 230 milliót ért el a nézettség 24 csekély óra alatt. Ezzel minden idők legnézettebb trailere lett.

Jó, igaz, hogy azután, hogy először megnéztem, kapásból még vagy hússzor újrajátszottam, és igyekeztem az utolsó pixelig szételemezni és az összes rejtett utalást megtalálni benne.
Komplett két órára hármas erősségű fangörcsöt kaptam. Tegnap megmutattam a kisöcsémnek is, és ekkor eljátszottuk még egyszer ezt a forgatókönyvet, és csak fetrengeni bírtunk a gyönyörűségtől.

Ez a trailer egyértelműen a rajongóknak készült. Az utolsó képkockáig minden epic, és ha a film csak fele ilyen elképesztő lesz, akkor is fergeteges lesz.



De ennyi bevezető után jöjjön itt is maga a trailer:



Konkrétan mikor felcsendült a végén az eredeti 2012-es Avengers téma, nekem beleborsódzott a hátam. De nem csak ez volt az egyetlen utalás az első Bosszúállókra, rögtön a videó első fele Nick Fury beszédének feldolgozása (Coulson ügynök halála után a helihordozón), ezúttal maguk a bosszúállók adják elő.

A huszonkettedik másodpercben Thor a Galaxis őrzőinek hajójában állva egy égő területet néz. A körülmények alapján szerintem az Xandar, a bolygó, amit az őrzők az első filmjükben megvédtek. Ne felejtsük el, az ottani Nova hadtestnek adták át az egyik követ, Thanos mindenképp elmegy oda is, hogy megszerezze.

Nagyon úgy fest, New York megint pórul fog járni, hiszen a képsorok egy része kapcsolódik hozzá. A 47. másodpercben együtt látjuk Tony Stark-ot, Doctor Strange-et, Bruce Banner-t és Wongot, a new yorki Sanctum Sanctorumban, ahová Banner a tetőt keresztül zuhanva érkezett, valószínűleg Hulk formában. Ez egy biccentés a képregények felé, hiszen ott Silver Surfer landolt hasonlóan ugyanitt, hogy figyelmeztesse a Bosszúállókat Thanos közeledtére. Szerintem most is ez fog történni, csak Hulk-kal. Ha emlékeztek a Ragnarök posztkredit jelenetére, ott feltehetően Thanos hajója bukkan fel Asgard új hajója mellett. Szerintem Hulk onnan menekül meg, és rohan rögvest a Földre, figyelmeztetni mindenkit.
És a négyesből ki az, aki előként kilép a házból? Nem a két varázsló vagy a nagy zöld fickó, hanem a pasi, akin még a páncélja sincsen rajta.
Ezután végre láthatjuk élőben Pókember híres pókösztönét, mielőtt megpillantaná Thanos űrfánkját.

Egy perc hét másodpercnél tőnik fel Loki, ahogy átnyújtja a Tesseract-ot, amiben ugye egy kő lapul, ezt látjuk később Thanos kesztyűjén is a xandarról hozott (lila) kővel együtt. Erősen remélem, hogy Loki azért adja át neki a követ, hogy a megmaradt Asgardiakat mentse, ne csak a saját bőrét.

A következő jelenetben pedig végre megjelenik Thanos maga, teljes, lila hüvelykujjra hajazó mivoltában. Többen is kritizálták már, miért nincs itt rajta páncél, mikor a székében való üléshez is teljes hadi díszt viselt, de gondoljunk csak bele, ha nálad vannak a végtelen kövek, nincsen neked már szükséged olyan piti dolgokra, mint egy páncél.

A trailer második fele Wakandára fókuszál, szóval itt is biztos lesz nagy csata meg sok történés (hiszen Steve és Bucky itt rejtőznek a Civil War eseményei után, pluszban meg Black Panther végülis a királya, tele jó sok tech-kütyüvel).
Egy pillanatra látjuk, hogy Steve egykap egy felé hajított lándzsát, ugyan nem sok látszik az ellenfeléből, de ő Thanos egyik gyermeke, akik maguk is elég komoly ellenfelek.
Aztán elhangzik a teljes trailer kedvenc mondata: Szerezzetek ennek az embernek egy pajzsot, közvetlenül utána pedig Steve Rogers kilép az árnyékból, szakállastul, mindenestül. Egyébként ha megfigyeltétek, hiányzik már az egyenruhájáról a csillag, mint ahogy Bucky fém karjáról is a vörös csillag. Ez jelzi, hogy ők már nem Amerika kapitány és a Tél katonája, csak Steve és Bucky. Még egy képregényes easter egg: egy idő után Steve ott is elhagyta a Kapitány szerepét, és ott Nomad névre tért át.

Az utolsó fél percben pedig jönnek a harcjelenetek. Visszatér a Hulkbuster Ultron korából, Fekete özvegy ismét szőke hajjal (ne feledjük el, ő is menekül a hatóságok elől a Civil War óta, mikor végül Steve oldalára állt, szüksége van az inkognitóra). Thanos először Pókembert, majd Vasembert is padlóba döngöli, egészen szó szerint.
Feltűnik a trailer harmadik köve is, mikor Vision homlokából próbálja kiszedni két alak, akiknek a felső részét nem látjuk, de nagy valószínűséggel ketten Thanos gyermekei közül.
Közben Thanos már a két követ hozzácsatolta a kesztyűhöz, közben azt narrálva, hogy ezt élvezni fogja.

Végül pedig a wakandai csatából kapunk még pár jelenetet, köztük a lassított felvételben kamerába futás magasiskoláját is. közben maga a zene is lelassít, és mikor a csapat már egészen közel ért a kamerához, beúszik az Infinity War főcím, felcsendül teljes pompájában az Avengers téma, és az összes rajongó szinkronizálva ájul el gyönyörűségében.

Aztán pedig, mint a filmek végén is, itt is kapunk még egy kis posztkredit jelenetet, és azok is megnyugodhatnak, akik hiányolták eddig a Galaxis őrzőit. Én meg majd elolvadtam Mantis cuki kis integetésétől.

Ennyi lenne maga a trailer, most megyek, és asszem megnézem még tízszer.

Összefoglalva egy mondatba: Nos, emberek, így kell igazán ütős trailer-t csinálni.
Nem véletéen az a 230 milliós nézettség, és hogy most ez a legtöbbet tárgyalt téma az interneten. A rajongók őrjöngenek örömükben, és tudom, hogy nem hasonlítgajuk össze őket, de szerintem ez az egyetlen trailer földbe döngölte a teljes Justice League filmet, úgy, ahogy van.
Nem tudom, hogyan fogom kibírni ezek után májusig, de az már most biztos, hogy ott fogok tömörödni az elsők között, hogy láthassam minél több D-ben, annál jobb.


Ennyi voltam mára, most kicsit kiujjongtam magam. De emellett a téma mellett egyszerűen nem lehet elmenni, most mindenhonnan ez folyik, belőlem is. Hamarosan újra jelentkezem, már készül a Jennifer L. Armentrout - The Return kritikám.
Addigis olyan epic napokat, mint amilyen epic ez a trailer.

Love, Kalamaj

2017. november 30., csütörtök

Novemberi bevásárlótáska

Még egy hónap, és még ezer kattintás. Meg vagyok hatva.
Ebben a hónapban úgy istenigazából beindult az egyetem, így viszonylag kevesebbet tudtam olvasni. Cserébe viszont több filmet és sorozatot letudtam, mivel azt nagyszerűen lehet tervrajz-rajzolás közben csinálni, és úgy a munka sem olyan unalmas. Íme hát, mi mindent csináltam novemberben.

Beszerzett könyvek:

Sarah J. Maas - Empire of Storms (Viharok birodalma, vééééégre végre elő lehetett rendelni)
Sarah J. Maas - A Court of Mist and Fury (Köd és harag udvara, hogy én mennyire rég óta várok erre magyarul is)
Böszörményi Gyula - Nász és téboly (Ambrózy báró esetei 4.)
Agatha Christie - Gyilkosság az Orient Expresszen (ugyan már megvolt, de kellett nekem a filmes borítós kiadás, olyan szép)
Margaret Atwood - Alias Grace (Mikulás-ajándék, zóval hivatalosan még nem az enyém 😉 )
Stephanie Garber - Caraval (szintén vár még hatodikára)

Elolvasott könyvek:

Agatha Christie - Gyilkosság az Orient Expresszen (az összehasonlításom a filmmel itt olvashatjátok)
Sarah J. Maas - A Court of Mist and Fury (Huszadikán volt Rhys szülinapja, így megünnepeltem egy jó kis újraolvasással. A trilógiáról itt írtam.)
Jennifer L. Amentrout - The Return (egy ideje már porosodott az ebookjaim között)


A hónapban megnézett sorozatok:
Game of Thones 4.-5. évad
Outlander 1. évad

A hónapban megnézett filmek:
Justice League (az összehasonlítását a Thor: Ragnarökkel itt olvashatjátok)
Gyilkosság az Orient Expresszen (2010)
Gyilkosság az Orient Expresszen (2017)
Avengers (a tegnap megjelent Infinity War trailertől annyira bezsungtam, hogy muszáj volt megnéznem újra vagy az ötvenedik alkalommal is)

Amire decemberben várok:

Könyvek:
V. K. Bellone - Felvont vitorlák (Meridia 1.)
George R. R. Martin - A Feast for Crows (A Song of Ice and Fire 4.)
Cassandra Clare - Árnyak ura (Gonosz fortélyok 2.)
Julie Kagawa - The Iron Knight (Vastündérek 4.)
Érints meg! ...lelki cseppek hétköznapokra
Julianne Donaldson - Edenbrooke örököse

Sorozatok:
Outlander 2. évad
Agents of S.H.I.E.L.D 5. évad
Alias Grace
A szolgálólány meséje

Filmek:
Star Wars - Az utolsó jedik
Bright (Netflix)
Jumanji - Welcome To The Jungle
The Greatest Showman
Pitch Perfect 3.


Ennyi lenne a novemberi összefoglalóm. Ugyan most nem tudtam annyit tenni, mint októberben, de most sem maradtam popkultúra nélkül. Hamarosan újra jelentkezem, már úton van a The Return kritikája Jennifer L. Armentrout-tól, és pár szösszenet az Outlander első évadáról.
Addigis könyvekben és jó filmekben gazdag időt mindenkinek.

Love, Kalamaj