2018. január 31., szerda

Januári bevásárlótáska

Nos, épp hogy csak újra lett időm blogolni, már le is zárom ezt a hónapot. Ugyan lévén az egyetem lefoglalta az időm legnagyobb részét, azért hébe-hóba így is sikerült becsempésznem egy kis olvasást.

Ebben a hónapban csak egy könyvet sikerüt vennem:

Leigh Bardugo - Six of Crows

Tudom, tudom, ez nem sok, de mégiscsak több a semminél.
Elolvasni ugyan egyhamar még nem fogom, az olvasatlan könyveim listáját fogja gazdagítani. Legelőször szeretném végigolvasni a Grisha trilógiát is, ha jól tudom, ez valamennyire kapcsolódik hozzá. De olyan sok jót hallottam már róla, hogy semmiképp sem akarom kihagyni.

Olvasott könyvek januárban:

Ebből sem volt sok, és az is inkább csak ismétlés volt.
Ugyebár decemberben megjelent végre magyarul is Maas Empire of Storms-ja, így fogtam magam, és végigolastam a sorozat előző részeit is, ezúttal angolul. Nem tudom, hogy volt erre időm, de esténként, mikor már nem bírtam tanulni, néhány fejezetet bepréseltem, és valahogy elfogytak a könyvek. Most épp az Eos közepén járok (már az újraolvasásban), és tervezem, hogy amint a magyarul még meg nem jelent Tower of Dawn-nal is végeztem, csinálok egy Queen Maas dícsérete VOL2. extravaganzát. De az EoS-ról mindenképpen akarok beszélni, mert ez a könyv... ez kifacsart engem.

A sorozatokat hanyagolnom kellett ebben a hónapban, viszont a filmek terén kicsit haladtam. Miközben a projektemhez építettem a makettet, a háttérben időtöltésként lefuttattam a Harry Potter filmeket. Amilyen nagy volt az építenivaló, végig is értem az egész sorozaton. 
Az újdonságok közül is sikerült kipipálnom néhányat, közülük a (feledhető) Bright-ot és a (szintén nem túl mélyen szántó) Jumanji - Vár a dzsungel

Amelyik filmre februárban várok:
Black Panther
(Amire nem várok: A szabadság ötven árnyalata. Én kategorikusan elhatárolódom ettől a szeméttengertől, még azért sem nézem meg, hogy kritikát tudjak mondani róla. )

Ugyan a januárom nem volt túl termékeny, de a februárom már ígéretesebbnek néz ki. Leginkább azért, mert végre több időm lesz olvasni. Igyekszem befejezni a Maas-maratonom, aztán pedig csökkenteni a várólistám.
Addigis jó olvasást mindenkinek februárban.

Love, Kalamaj

2018. január 30., kedd

Visszatérő kritika - The Illuminae Files 1-2

Hű, de régen nem tudtam írni. De sajnos a félév vége az a félév vége, és a leadandók meg vizsgák azért mégiscsak elsőbbséget élveznek. Olvasni sem volt sok időm, nem hogy blogolni.
De most újra itt vagyok, és ezen a héten rögtön három bejegyzés is tervbe van véve.

Elsőnek érkezzen ma egy könyvkritika, ami igazából rögtön kettő.
Ugyanis még novemberben olvastam az Illuminae sorozat első két már megjelent részét. Megjelent, csak nem Magyarországon. Így angolul bújtam végig, és a két könyvvel együtt alig három nap alatt végeztem is. 
Egyébként a sorozatot részben az az Amy Kaufman jegyzi, mint a már nálunk is kapható These Broken Stars-ot is, ami szintén nagy kedvenceim egyike, így most sem számítottam kevesebbre.

És nem kellett csalódnom.


(Az most leszögezném, hogy a kritikám nagy részében az első könyvről beszélek, kivéve, ahol külön kiemelem, hogy nem.)

Még soha nem láttam ilyen könyvet. Ugyan maga a történet nem valami nagy újdonság, egy űrös, YA túlélősdi, egy szerelmespárral meg egy rosszul működő mesterséges inteligenciával, láttunk már ilyet egypárat, de nem is ez az érdekes benne. Hanem az, hogyan van megírva. Vagy inkább megszerkesztve. Az ugyanis zseniális.
Talán az irodalomórákról megmaradt valakinek a képvers fogalma, mikor egy vers felveszi a mondandójának alakját. Ha valakinek nem ugrana be, itt egy kis emlékeztető:
Nálunk valamikor tizedik felé volt anyag, és nem értettem, mégis mi ez, meg mire jó, azon túl, hogy idiótán néz ki.
Na most megértettem.
Az Illuminae nem képvers, hanem egy teljes regény annak a mintájára.
Mikor először levettem a könyvet a boltban a polcról és belelapoztam, csak pislogtam, hogy ez meg hogy néz ki, de nagyon gyorsan fel is keltette az érdeklődésem, és haza is vittem. És a tizedik oldal után (ennyi kell kb, hogy megszokd a formátumot) már csak isteníteni tudtam.

A legnagyobb különbség egy szokványos regényhez képest, hogy magukat az egyes történéseket sokkal nagyobb intenzitással tudod átélni. Konkrétan olyan, mintha egy filmben lennél. Például az űrcsatánál, ahol kisebb hajók repkednek össze-vissza egymás körül, ugyanolyan szósaláta van csak az oldalon. Ha jobban belegondolok, nincs is nagyon benne hagyományos leírás, az eseményeket visszatekintő interjúkból, egymással lefolytatott beszélgetések felvételéből, biztonsági kamerák képeiből, és az AI (mesteséges inteligencia) belső lamentálásából ismerjük meg.
De hogy jobban érzékeltetni tudjam, mire gondolok, íme pár kép a belső oldalakról:

Ez egy normálisabb oldal, de itt is látszik, hogy főleg párbeszéd,
leírások nélkül.
Vagy ha leírás kell, akkor azok titkosított, katonai
fájlok formájában jelennek meg.
Így néznek ki az AI belső gondolatai.
A könyv nem fél teljesen fekete oldalakat is használni.
Például egy képvers-ebb oldalpár. Ez itt a repülő
rakéták mozgását jelképezi az űrben.
Ez itt a már említett csata, vagyis ami az intercomokon
kersztül hallható.
Vannak olyanok is, ahol a betűknek nincs sok értelme,
de kiadnak egy képet, mint itt. Ismerős?
Vagy épp egyetlen mondat dominálja az egész oldalt,
hogy még jobban emelje a drámaiságát.
Maga a történet nem olyan nagy cucc, de magában is megállja a helyét. Kivéve a végét. Mert az egyenesen kiragyog belőle. Olyan kemény húzást bevállalt a két író, hogy csak bólogatni tudtam elismerésemben.
Összeségében nem semmi egy könyv, egy egészen zseniális kivitelezésben. A kedvenc szereplőm talán maga az AI, mivel a monológjai olyan valósra vannak megírva. Meg mert talán több karaktere van, mint a (szintén nem felejtésre méltó) főhősnőnknek.

A második rész is hasonló felépítésű, bár itt már több a leírásszerű rész, a biztonsági kamerák felvételeinek narrálásának álcázva. A történet nem olyan megrengető, mint az elődjénél, de ez is rendben van. Sőt, talán a két főszereplőt (egy új páros) talán jobban is bírtam, mindenesetre több jellemük volt. Talán mert most nem vitte el az AI a figyelmet. Mindenesetre itt is megvolt a szájtátós fordulat a végén, és a kellő feszültség.
Nem akarok nagyon részletekbe menni egyik könyv esetében se, hogy ne spoilerezzem ki azoknak, akik tervezik olvasni, csak megvárják, míg esetleg megjelenik magyarul is. Bár sok sikert annak, akinek át kell ültetnie magyarra úgy, hogy megmaradjon ez a remek forma.

A harmadik rész idén március közepén jelenik meg, ismét egy újabb párost hozva be a már meglévő kettő (és fél, ha az AI-t is számoljuk) mellé. Én mindenesetre már elő is jegyeztem, és tűkön ülve várom.
Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szeretne valami egészen rendhagyót olvasni.

Holnap újra jelentkezem, lezárom ezt a (nem túl effektív) hónapot. De hiába nem volt olyan sok időm olvasni, azért a januárom sem volt teljesen tétlen.

Love, Kalamaj